5+1 Tipp, hogy legyél kiegyensúlyozott nő
2018-05-07

Az örök női mumus: a meny-anyós viszony

Az oly régi, generációkon keresztül hordozott mumus, amitől nem tudunk szabadulni. Ifjú menyasszonyok előre rettegnek a sok új feladat mellett, vajon hogy alakul majd kapcsolatuk szívük választottjának édesanyjával.

A konfliktus legfőbb kiváltó okát mint az anyós, mint a meny szemszögéből nézve a múltból hozott női szerepekben kell keresni.

Az édesanyák képtelenek elszakadni fiuktól, akit megszültek , felneveltek, oly gondosan egyengették életét. Erre jön egy nő, aki mindennek a gyümölcsét élvezi és még fontosabb is lesz fiuk életében, mint ők maguk. Ezen a ponton jelenik meg a féltékenység.

A menyek pedig, ha már saját édesanyjukkal sem tudtak jól kommunikálni, akkor valószinűleg az anyósukkal is nehezebb lesz. Másrészt itt is megjelenik a féltékenység, ha azt érzik férjük még mindig az édesanya szoknyája szélén ül, vagy éppen bizonytalanul ingadozik az anya és felesége közt.

A féltékenységből, bizonytalanságból származik aztán, hogy a másik tökéletes céltáblája lesz a saját belső frusztrációnak. A két nő kivetít egymásra egy csomó képzelt dolgot, mert a másik tökéletesen alkalmas az önös düh, feszültség levezetésére.

Itt lép életbe az önismeret és a tudatosság. Egy mély önismerettel rendelkező ember tudja, mikor válik saját elméje által szült gondolatok rabjává, sőt uralni is tudja őket, hiszen mindaz nem valós. Tudatosan, tekint az életére és a másik félre is. A tudatos ember szeret, elfogad, nem pedig vádol és ujjal mutogat a másikra.